Nyár vége, és nálunk mintha mindenki építkezne... A liftszerelés elkezdődött augusztus 21-én, és a földszinten két lakásban is folyik a belső átalakítás. A közösségi helyiségben már csak a festés és az ajtó-ablak-csere van hátra. Az egyik lakótársunk a saját lakásom, előző tulajdonostól maradt bútoraiból csinál zárt szekrényt az irattárnak, amit a nedves pincéből alaposan átválogatva, szortírozva felviszünk.
A közösségi helyiség ugyanis nem "klubszoba" lesz, hanem elsősorban olyan hely, ahol a társasházzal kapcsolatos tennivalókat áttekinthető formában minden tulajdonos megismerheti, ahol megbeszélhetjük a ház dolgait, ahol az érdeklődők megismerkedhetnek, vagy mélyíthetik ismereteiket az internettel, és még egy sor pozitiv dolognak adhat teret - rajtunk múlik, hogy mennyire. Igaz, már most is van aki irigykedik "az irodámra" - persze azt a munkát, ami ennek a háznak a rendbetételével jár, azt nem vállalná magára...
Egy IB-elnök nem úgy dolgozik, mint egy "háziúr" - szerintem, nem parancsuralmi eszközökkel kell elérni a célt, hanem a tulajdonostársak józan eszére, a közös érdekekre kell építeni. De ha egy házban évtizedes gyűlölködés magvai serkennek újra meg újra szárba, akkor egy közösség-centrikus IB-elnök megfeszülhet, még sem tud békességet teremteni. Megpróbáltam, de úgy tűnik, hogy bizonyos pontokon nem tudok keresztüllépni.
Amikor megválasztottak, ragaszkodtam a korlátozott időtartamú megbízáshoz, ami december 31-ig tart. Addig, minden erőmmel azon leszek, hogy ebben a házban jobb legyen a helyzet és az emberek közérzete is. De ehhez, nem elegendő az én igyekezetem. A változáshoz mindenkinek hozzá kell tennie a maga kicsi részét. Túllépni a régi sérelmeken, gyűlölködésen, kicsinyességen, begyepesedett rögeszméken. A diktatúra ideje lejárt, és ezt azoknak is meg kell érteniük, akik a diktatúra módszerei közt élték le életük javát, és abban szocializálódtak.
A közösségi helyiség berendezését adományokból igyekszünk megoldani. Az irodarészt kompletten felköltöztetem a saját lakásomból, ezen kívül egy régi, de elég nagy kapacitású polcrendszert, amit csak át kellene festeni - számításaink szerint, ezt már közösségi munkaként oldjuk meg. Az egyik szomszéd már felajánlott egy működő mikrohullámú sütőt, mások könyveket, DVD-t. Mivel a helyiség elég kicsi, és minél nagyobb szabad teret is szeretnénk hagyni, válogatás nélkül nem teszünk be minden kacatot, de igenis alkalom nyílhat bizonyos tárgyak közösségi újrahasznosítására.
Nem a közösségi helyiséghez tartozik, de "Podmaniczky-park" fejlesztési tervében 
Amíg 
Mivel a dolog rengeteg, nem vágytam különösebben a padlásra, de ma az egyik szomszéd lakásának felújítása kapcsán a kéménybélelőket elkísértem, majd pedig fényképezőgéppel dokumentáltam a helyzetet. Szépnek és újnak persze nem mondható, de egy-két kosz-gócponton túl, a helyzet sokkal jobb, mint reméltem. Mivel a mai eső után mentem, azt is láthattam, hogy hol (nem) ázik a padlás. Néhány cserép ugyan elég csálén áll, de azokat helyükre lehet csúsztatni. 
Ebből a célból talán ki kellene bérelnünk egy nagy teljesítményű gőzborotvát, ami tisztitásra és a rejtett hibák feltárására is alkalmas lehetne egyúttal. Úgyis szeretnénk kikisérletezni a lépcsőházi rács takarításának elfogadható módját - talán ezt a kettőt összeköthetnénk.
Ezen a héten készítettünk egy függőfolyosó-burkolat-feltárást is. A negyedik emelet egy darabján a régi burkolat össze is volt repedezve és "kotyogott", tehát itt bontottunk egy darabon.
De ezzel még nincs vége a történetnek...
Ma felhívtak a Fundamentától, hogy fizessünk be a Lakás-Takarék-Pénztárba... mondtam, hogy már fizetünk, és egyben felvetődött bennem, hogy micsoda rend lehet ott, ha egy olyan társasháznak is telefonálnak, amely már két éve fizet... Havonta 60,000 forintot, mert a társasház méretéhez viszonyitott állami támogatás maximuma 216,000 forint, ha ez az éves törlesztésnek a 30%-a. Négy éven keresztül tesszük be a pénzt - a kamat mértéke elég zavaros számomra, de a mézesmadzag az a 216,000 forint, amit állami támogatásként hozzátesznek. Igy, kamat nélkül, a befizetett 2,880,000 forintra összesen 864,000 forint az állami támogatás. Viszont, négy évig le van zárva az összeg, tehát csak olyan felújításra használható, amihez egy összegben kell pár millió. Bizonyára közgazdászok találták ki, nem pedig az építőiparhoz, illetve az épületfenntartáshoz is értő szakemberek... Mert, hogy az egészen másként működik jól...
Falun szokás volt tavasszal rendbetenni a házat - kijavítani a tél okozta károkat a tetőn, a falakon, az ablakokon. Meszelni - kívül-belül, sötétebb festékkel lekenni a lábazatot, rendszerint ugyanazzal a színnel festették az ablakokat, az ajtókat, néha a kerítést is.
A minőségben és a korrekt szakmai megoldásokban nem ismerek kompromisszumot - vitám volt az SZVB-IB tagokkal például a nyílászárók tekintetében, mert a házban eddig "úgy volt szokás", hogy az eredeti fa tokot meghagyva, abba épitettek bele még egy tokot és aztán az ablakot vagy az ajtót. Elhiszem, hogy az épületasztalosnak egyszerűbb munka, de a végeredményt tekintve ez nagyon nem szerencsés, hiszen végső soron az üvegfelület drasztikusan csökken. A közösségi helyiségben lévő ablak tokja úgy csámpás, ahogy van - talán a háborúban elszenvedett találat ezt is érintette, nem tudom, de ordítóan dilletáns. Nekünk van kitűnő kőművesünk, úgyhogy ha ablakcsere, akkor azt úgy csináljuk, ahogy kell, nem pedig amatőr módon, a folt hátán folt stílusban..jpg)
Az ablaknyitásoknak úgyanúgy van kortörténete, mint ahogy minden épületszerkezetnek.
Sajnos, az 
Ha milliókat nem is nyertünk, azt, hogy a pincéket, amelyekben a szennyvízcsatorna-felújítás folyik kiürítsék a lomtól - egész jól teljesítették az érdekeltek. Persze, a nagy lomtalanítással megvárjuk a kollektiv-kerületi hacacárét, hiszen az elszállítás sem kis pénz. De ez a kis-pince-lomtalanítás jó főpróba volt a tavaszira, ami egy általánosabb és alaposabb lomtalanitás lesz majd - pince+padlás+udvarok - odafigyelünk és kellő időben rászervezzük a szükséges előkészületeket. 
Egyszer már elküldtek engem a jó édesanyámba, máskor meg vissza "zsidóországba" - itt, a mi házunkban, de azért én tovább mondom, irom amit gondolok... és ahhoz, hogy a háznak a legjobb és leggazdaságosabb megoldásokat találjuk, bizony sok tudásra van szükség, időnként olyasmire is, ami szokatlan, új, eddig nem ismert.
Tavaly terveztem egy lakást, amelyhez egy tetőterasz is tartozott. Szerintem, ez volt a legfőbb értéke ennek a lakásnak, ezért az átépítés elválaszthatatlan része volt a tetőterasz növényzetének rendszerelvű kialakitása. Mivel a korlát amúgy is alacsony volt, azt javasoltam, hogy építsünk egy "vályut" a korláton belülre, és abba már tekintélyes méretű növényeket lehet majd ültetni, amelyek mintegy "zöld védelmet " adnak a terasznak. Nem volt egyszerű dolog ezt jól megcsinálni, de összejött, és az eredmény önmagáért beszél (képek).
Amikor egy régi épületet fel kell újítani - a mi házunk immár 125 éves lesz jövőre -, akkor nem az a célravezető módszer, hogy ugyanúgy helyreállítjuk azt, ami tönkrement, hanem a régi értékeket megőrizve az épületet korunk technikai szinvonalára hozzuk fel! Ezt csinálja a városgazdász, ha városrehabilitációról beszél, nagyobb léptékben, de ezt érdemes csinálni egy régi épülettel is, ha abban mai emberek élnek...:)
A hónap első napjai megint a könyveléssel és a közös költség - befizetések egyenleg-számításaival telnek, miközben persze a közösségi helyiség átalakitása is folyik. 
A szigetelés-specialista megerősített minket abban a felújítási, fontossági sorrendben, amelyről azóta beszélünk az IB-SZVB üléseken, mióta így együtt dolgozunk. A május végi közgyűlésen a legsűrgősebb munkákról döntöttünk, amelyekre anyagi bázist tudtunk teremteni. Azóta módszeresen térképezzük fel a teendőket, a lehetőségeket szakmailag is ellenőriztetjük, illetve árajánlatokat gyűjtünk ahhoz, hogy egy minél komplexebb képet alakithassunk ki, mielőtt közgyűlésre visszük a dolgokat.
Ma délután ellátogattam a Szentkirályi utca 10-be. Ez az a ház, amely tavaly elnyerte a Belsőudvar pályázatot. Nagyszerű emberekkel találkoztam, igen tanulságos volt az a közel négy óra amit ott töltöttem. Aztán elmentem a Szimplába - ott állt össze nekem az egész, amit a Szentkirályiban éreztem a gyomromban...
A lakók által leginkább használt sarok a kerékpártároló - azt viszont a tervezők nem nagyon szerették, de szerencsére megvalósult. Mellette azok a kukák, amelyekre a szines papirt ragasztották az akció során - szerintem, megintcsak nincs arányban a cél és a ráforditott pénz, és komoly funkcionális kérdéseket is felvet, hiszen egy kukát ajánlatos legalább havonta jó alaposan kimosni, lehetőleg fertőtleniteni is. A "jópofizás" csúcsa azok a "felhők", amelyet az olyan pórnép, mint én símán megcsavart dróthálónak lát, amin kiválóan fennakadnak a falevelek, takaritani lehetetlen, de nagyon művészies.
A gondokat növeli, hogy a pince talajnedvesség elleni védelme, ha volt is, az idők során tönkrement. Az udvar falak menti lebetonozása azt eredményezte, hogy a nedvesség kúszik felfelé a falakban. A pinceablakok rémes állapotban vannak, és a szellőzést sem segitik elő. Befelé bukó ablakok kellenének, amelyek lehetővé teszik a nagy felületen való szellőzést. A pincefal mentén le kell ásni, és megoldani a talajnedvesség elleni védelmet - vagyis a betont fel kell törni. Amúgy is fel kell törni, mivel az esővizlevezető csatornák is felújításra szorulnak, bekötésük vonalában a kertben megsüllyedt a talaj. Ha pedig újra kell burkolni, akkor nem kellene a régi, rossz gyakorlatra visszatérni...
Városgazdász vagyok, nem tájépitész. De funkcionális, gyalogos közlekedési rendet mi is tanultunk, tehát ezzel kezdtem az első vázlat elkészitését.
A második udvar épülete alatti pince tervét is megvizsgáltam. Ott van egy fantasztikus lehetőség, amit a közösség javára fordithatnánk - a harmadik udvar felé a pinceszinten hatalmas ablakok vannak - itt akár egy edzőtermet és szaunát is kialakithatnánk, a harmadik udvarban pedig egy házi uszodát is...télen akár be is fedhetjük... igaz, hogy ennek a pincének a nagy részét, mintegy 68 négyzetmétert az a tulajdonos sajátitotta ki, aki 418 ezer forint közös költséggel tartozik a háznak és a pletykák szerint hűtőszekrényt tárol lent, a közös villanyt használva erre a célra is. A pincébe nem tud bemenni senki, csak ők, holott, ez az osztatlan közös tulajdon része... van mit rendbetenni ebben a házban.
A Vodafone 32 napja ül az aktuális féléves számlán - 578,171 forint, ami hiányzik ahhoz, hogy a legmagasabb kamatra kössük le a pénzünket, mint "friss pénzt". Vasárnap este küldtem e-mailt nekik, tegnap telefonáltam, reggel, aztán délután - ma reggel hivtak fel, hogy majd csak augusztus 10-én utalnak a számlakibocsátást követő 45 napon! Na, elkapott a pulykaméreg - a Vodafone úgyis 
Az a közös képviselő (hivatásos), aki a Vodafone-szerződést oly slamposan megkötötte, hogy az elfoglalt terület majd feléért fizetnek a drága antennások, és már két éve pereskedünk, egy másik taposóaknát is hagyott hátra - az azóta elbocsátott gondnok után nem fizetett be egy 2004-es magánnyugdijpénztári összeget - 4232 forint, ami miatt már hetek óta adatokat keresek a pincében. Ott vannak a régi iratok, óriási halmaza, időrend vagy téma szerinti csoportositás nélkül! A fülem csücskéig maszatosan jöttem ki a pincéből... felhivtam az illető irodáját, és fél órán keresztül kaptam az elháritást - az ő hanyagságukat én teszem rendbe, és még nekik áll feljebb! Emberek képesek órákat fecsegni arról, hogy mit miért nem lehet megoldani, ahelyett, hogy azon törnék az agyukat, hogy lehet mégiscsak megoldani!
A mai nap bosszúságai még nem értek véget, mert felhivtam az ügyvédnőt a renites tulajdonosaink ügyében, akik jelenleg 418 ezer forinttal tartoznak a háznak, miközben a szolgáltatásokat nem restek igénybe venni. A fizetési meghagyás azonban hónapokat áll sorban, mert ez igy működik ebben az országban. Helyesebben nem működik... Szegény ügyvédnőt kifaggattam, hogy akkor most mit tegyünk, mert abba nem nyugszom bele, hogy akinek három lakása van csak a mi házunkban - állítólag további ingatlanjai a városban és vidéken is - az egyszerűen nem fizet - a három ingatlanra több mint 10 havi tartozása van. Képtelenség, hogy a magyar jogorvoslat ezzel nem tud mit kezdeni! Be fogunk jegyeztetni jelzálogot, mind a három ingatlanjára - ez a háznak pénzbe kerül, de akkor sem engedhetjük meg, hogy valaki következmények nélkül vegye semmibe a közösség iránti kötelezettségét.
Pénteken leadtam a liftfelújítási pályázatot, és úgy éreztem, hogy minden energiám elszállt. Ez a pályázat maga volt a megtestesült magyar bürokrácia - tonnányi papírt kellett beadni, olyan adatokról drágán kiállított igazolásokat, amelyek egy normális önkormányzatnál benne vannak a számítógépben. A pályázatot a főváros irta ki, de a kerület előzsűriz. Mig az igényelhető összeg pontosan ugyanannyi a kerületnél és a fővárosnál, a feltételrendszer, mármint a beadandó papírok iránti igény nem ugyanaz - hadd kapjon sikítófrászt, aki összeállítja a két papirhalmazt! Rengeteg idő, rohangálás, papirozás, és aztán még azon izgul az ember, hogy formai okokra való hivatkozással vissza ne dobják... utálom ezt az egészet, és sóvárgással gondolok arra a gazdasági támogatási rendszerre, amely az adókba van beépitve - persze, nem Magyarországon.
Az elmúlt hónapban rengeteg időt öltem bele ezekbe a pénzkunyerálós pályázatokba, amelyek eddig csak azt a rossz előérzetemet erősítették, hogy nincs ez jól. Miért kell alamizsnáért könyörögni, ahelyett, hogy ésszerű adórendszerrel támogatnák a társasházak gazdálkodását? A pályázat látszólag ingyenpénz, de valójában egy pályázat beadásához az ember égeti az időt, és a különböző igazolásokért még egy csomó pénzt is fizet. A nyomtatás, a másolás, az adjusztálás költségeiről nem is beszélve. A pályázatok kiirása vagy stimmel, vagy nem a házban éppen aktuális karbantartási és felújítási munkákhoz. Ha nem, akkor a pályázat betereli a házat egy olyan technológiailag indokolatlan rendszerbe, ami drágitja a felújítást. A felújításnak ugyanis éppúgy megvan a maga logikus technológiai rendszere, mint az épitésnek. Nem lehet a falat lefesteni, amit még nem építettünk meg, de ugyanúgy nem lehet akkor sem felújítani a homlokzatot, ha a falban lévő régi vezetékeket cserélni kell. Idén gázvezeték felújításra adnak pénzt, de nekünk a csatornánk szorul cserére...
A pályázat rengeteg embert foglalkoztat - a hivatalnokokat, amelyeket rendre meg kellett látogassak a különböző igazolásokért, aztán az önkormányzati adminisztrációt, a zsűriket... mindez remekül megtakaritható lenne, ha az állam nem pályázatokra adna pénzt egyeseknek, hanem a társasházkezelés folyamatát könnyítené bizonyos adókedvezményekkel. Gond az, hogy nincsenek elég felkészült emberek, akik elvállalnák a közös képviseletet, vagy egyesek, akik hivatásszerűen csinálják, túl sok házat bevállalnak, ezért nem tudják kellő alapossággal csinálni? - Lenne erre megoldás, mégpedig az, hogy a társasházkezelés olyan foglalkozási ág lenne, ahol például nem kell személyi jövedelemadót fizetni, csak társadalombiztositást. Igy a közös képviselő dijazásának sokkal kisebbek lennének a terhei - több maradna a házra. Ahelyett, hogy pályázaton osztogatná a pénzt a központi költségvetés, kevesebbet "fosztogassa" adókkal ezt a tevékenységet, és hagyja önállóan gazdálkodni a házat! Hiszen ezek a valamikori IKV-házak most sem tudnak ésszerűen és jól gazdálkodni ezzel a pályázati függőséggel - olyanok, mint az anyjuk szoknyájába kapasztkodó túlkoros kamaszok: zsebpénzért kuncsorognak.
Miután kidühöngtem magam, tényleg egy kicsit álmodni szeretnék: egy olyan házról, amely lelki szemeim előtt úgy jelenik meg, mint egy környzettudatos 
Házi kertészmérnökünk hazatért a nyaralásból, és máris nekiesne a kertnek, de én kértem, hogy ne ezen a hétvégén, hanem a következőn legyen az aktuális kertéSZombat.
Ma megérkeztek a burkolatok. A közösségi helyiségbe és a szeméttárolóba is megvettem az összes padló és falburkolatot. Még június végén, akciósan és 20%-os ÁFÁ-val. Annak idején tipródtam egy keveset, hogy vegyek magamnak is ebből a jó minőségű és roppant olcsó anyagból, a saját lakásomba - nehogy azzal vádoljanak, hogy a ház pénzén vásárolt csempével burkolom a saját lakásom, aztán június utolsó napján mégis megrendeltem magamnak is - természetesen külön számlán, készpénzzel fizetve, precízen elkülöníthető módon. Bárki ellenőrizheti a számlákat - nemcsak a házét, hanem a saját, privát számláimat, tekintettel arra, hogy ezen a nyáron a saját lakásom átalakitása is megkezdődik, ha marad egy kis időm rá...
Annyi haszna azért volt a háznak is abból, hogy egyszerre szállították a ház, kb. kétszer annyi burkolati anyagát, mint az enyémet, hogy a szállítónak, aki szépen lehordta a pincébe az utolsó csempéig, ki tudtam fizetni a munkáját. A hivatalos, számlás szállítás 2000 forint volt - ezt a ház fizette, a "borravalót" 5000 forintot, pedig a saját zsebemből, de kértem, hogy az SZVB elnöke legyen ott, hogy lássa, kifizettem a magam részét ebben a közös ügyletben. Ez azért volt fontos, mert a ház "zsebéből" borravalót, vagyis számla nélküli pénzt nem tudok fizetni, hiszen számla nélküli jövedelmünk sincs. Ugyanakkor, a magyar szokásjogot nem tudom megváltoztatni, tehát a borravalót csak a privát zsebemből tudom fizetni. Ezzel a kombinált megoldással azt hiszem korrekt módon elintézést nyert.
Tegnap elkezdtük a víz és csatorna-rendszer felújítást - szakaszosan. Holnap is folytatjuk. Az érintett pincék számát kitettem a faliújságra. Az ezzel kapcsolatos lomtalanítás is halad, örülnék, ha mindenki komolyan venné.
... és akkor a kellemetlenkedő befejezés: 19-en még nem fizették be az e-havi közös költséget! Különös figyelmükbe azoknak, akik nagyobb összeggel tartoznak és megállapodtunk a törlesztés rendjében - a megállapodást kéretik betartani... Biztatóan indult a hónap, fejezzük be szépen - aki tartozik, gyorsan fizesse be, minél hamarabb! A helyzet javult az elmúlt három hónapban, de még van hová fejlődni!
Ma van az egyik kerek születésnapja az SZVB elnökének - 
Mióta heti rendszerességgel elszállítják a sárga és a kék szelektiv szemétgyűjtők tartalmát, és az itt lakók egy része következetesen használja a komposztálót is, fokozatosan csökken a zöld kukák tartalma. A vasárnapi este kivitt kukák száma 5 helyett egyre gyakrabban csak négy, és volt már olyan hétköznap is, amikor négy helyett csak három kuka volt tele, pedig közben kiköltözött az asztalosműhely, és egy másik lakó is, akik szépen hagytank ránk szemetet. 
Tegnap óta levelezésben állok a Horánszky 1-ben lakó fiatal barátommal, akit megkértem, hogy az ő pályázati anyagukat egy linkkel megnézhetővé tegyük erről a blogról, és a levelezésünkket is tegyük nyilttá - az eddigieket is feltehessem ide. Azt hiszem nagy szolgálatot tennénk ezzel a közügyek nyitottságának. 
Ma reggel még a vizesek lehordták az összes felesleg holmit a közösségi helyiségből, eltakaritottak maguk után. Az összes falban, és az aljzatban lévő szerelvényezést befejezték. 
A gang felöl már "örököltünk" egy ronda falvésést, amit nem javítottak ki korábban, ehhez járult a mostani elektromos szereléssel kapcsolatos rombolás.
Ezért kezdtem ezzel foglalkozni. Legszívesebben egy olyan szaküzletre gondolok, amely kicsit visszahozná a valamikori 
Kihívás már csak azért is, mert az utcánkban eddig csak a kocsmák maradtak változatlanok az elmúlt évizedekben... 1972-ben laktam itt először, akkor a Horánszky 1-ben (...:), igaz, akkoriban Makarenkónak hívták. A ház földszintjén, a Bródy felé eső oldalán, már akkor is működött a "vendéglátóipari egység". Később, 1982 után három éven át jártam dolgozni az 5-7-be. A környék valamicskét változott, de a kocsmák nem. Amikor aztán 2007-ben itt béreltem lakást, szomorúan láttam, hogy a Szentkirályi sarkán lévő fodrász-kozmetikus megszünt, ám a kocsmák maradtak.
Pest régi bérpalotái egyedülálló városalkotó elemek voltak: egy-egy házban megtalálható volt a teljes társadalmi keresztmetszet - gazdagok és egészen szegények is. A Horánszky 1-ben nagyjából egyforma lakások épültek a 1930-as években - kisebb-nagyobb polgári lakások. Egy suszternak vagy gyári munkásnak álmában sem jutott eszébe, hogy olyan házba költözzön, míg a századfordulós bérpalotákban lakhatott neves iró, gazdag üzlettulajdonos, de hónapos szobában diák, és proletár-család is. Ha egy csöpp esze lenne a mai városvezetésnek (nincs nekik), akkor nem a szállodaszerű, sötét középfolyósós lakóparki házak építését forszírozná, hanem kitalálnák a gangos ház korszerű formáját. 
Ez a ház megépült, mert a kissé meggyötört pauszpapíron lévő alaprajzok azonosíthatók a ház mai méreteivel, bár utóbb számos átalakitás történt, illetve a homlokzaton látható erkély és a korlátja is átvészelte a későbbi átalakitásokat.
Talán, az eredeti Podmaniczky-rezidencia elegánsabb volt, mint ahogy ma elképzelhetjük - különösen az első épület eredeti és átalakított homlokzatát alapul véve, nagyonis elképzelhető, hogy az eredeti épület a mainál elegánsabb volt, amely előtt egy udvar és két szélén istálók voltak. 
Szávozd, úgy tűnik, hogy meg volt elégedve a fiatal Schannen munkájával, mert rábízta az 1914-es átalakítás megtervezését. Szávozd úgy viselkedett, mint egy mai ingatlancápa - először a méglévő három lakószintre még hármat akart építetni, de ez, úgy tűnik, hogy nem jött neki össze, és megelégedett azzal, hogy az eredeti neoklasszicista homlokzati épületrészre még két emeletet, a köztes szárnyra még egy szintet építettek. Lehet, hogy az akkori hatóságok jobbnak látták, hogy az utcafrontról befelé fokozatos csökkenjen a szintszám - milyen igazuk volt! Most annyira durva a két szintnyi ugrás, bizonyára sokkal jobban nézett ki az egész, amikor 4, majd 3, aztán két emeletesre csökkent a magasság.
1927-ben mégis elérik a tulajdonosok, hogy a közbenső szárnyakra megépítsék a negyedik emeletet, amit egy Halász András nevű építész abszolvál, elég slamposan - a negyedik emeleten egy lépcsőnyi szintkülönbség van a függőfolyosón. Schannenék akkor már sokkal menőbb építészek voltak, mintsem ilyen pitiáner munkával foglalkozzanak.
Lehet folytatni...:) 
A Belsőudvar pályázaton a Horánszky 1. nyert. Hogy milyen alapon, azt nem tudom. Felhívtam a RÉV8-at, de nem kaptam szabatos választ. Azt viszont tudom, hogy a Horánszky 1-nek egy a nálunkénál sokkal kisebb udvara van, sokkal jobb anyagi helyzetű közösség - lehet, hogy jobb kapcsolatokkal is rendelkeznek, nem tudom. Laknak ott barátaim - nem tőlük sajnálom a lehetőséget, de úgy gondolom, hogy a döntés meglehetősen igazságtalan volt, különösen ha azt is figyelembe vesszük, hogy az a kétmillió forint, amit támogatásként megkapnak, az közpénz. 
Hangsúlyozom, nemcsak az bosszant, hogy a 
Szemben, mondjuk a mi házunk 70 lakása ezernyi problámával küzdő közösségével, amelynek három udvara, kb. ötször akkora területtel, amelyben nem elegendő fát vagy virágot ültetni, mert azt magunktól is megtesszük, hanem éppen nekünk kellett volna szakmai segitség a terek funkcionális áttervezéséhez, és anyagi támogatás a talajnedvesség elleni védelemmel kapcsolatban. Ültetni, kapálni, még követ hordani is képesek vagyunk magunk és a közösségi terünket nem csupán magunk élvezetére, hanem mások gyönyörűségére is hasznositjuk... Szóval nem értem. És amig nem értem, addig kérdezni fogok, kutászkodni fogok... 
A lehetséges válaszok, amelyek az eddigiek ismeretében felötlöttek:
A felháborító az egészben, hogy a Társasház által nyújtott szolgáltatásokat azért szégyenkezés nélkül igénybe veszik.
pp nem maradhatnak, de ha valaki másnak van valami kidobnivalója, azt is odateheti, persze zacskókban, rendesen. Az erre alkalmas zacskókat a szemközti épitőanyag-boltban mindenki megveheti - pár forint. A nagyobb költség a felrakodás és az elszállitás - ezt a közösség fizeti.
Itt el kell mondjak valamit, amelyet a ház SZVB - elnökének és egy másik IB-tagnak is már elmondtam, amikor szemrevételeztük a ma elvégzett munkát. Ez a volt mosókonyhából kialakitott nyomorgarzon tökéletes példája annak, hogy nem szabad épitkezni, felújitani, vagy átalakítani valamit: ez maga a megtestesült "gányolás" volt. Nem tudom, hogy ki csináltatta, mennyiért - nem is akarom tudni, mert akármilyen olcsó volt azt a pénzt sem érte meg, amit ráköltöttek. Nem véletlenül volt ordenáré módon büdös, nem véletlenül dőlt a víz orrán-száján - ocsmány szakszerűtlen munka volt. A mosókonyha ezeréves betonaljzatára ráültették a zuhanyozót, az oldalába, mutatóba odakentek egy kis kátránypapirt, ami vízszigetelés kellett volna legyen, persze semmit sem ért, a szennyvízbekötés is azért volt olyan magasan, mert még azt a fáradtságot sem vették, hogy megkeressék a rákötés szükséges mélységét - gondolom, ott volt valami mosóvályú-lefolyó, abba kötötték bele a WC-t. A vizeshelyiségnek nem volt külön szellőzése - a szoba légterébe terjedt a szag... Az elektromos vezetékek a falon kívül voltak, a vizeshelyiség ajtajának tokjára még most is rá van szerelve a dugalj... nem folytatom, hiszen az 
A fővárosi közgyűlés Városfejlesztési és Városképvédelmi Bizottsága a főváros épitészeti értékeinek rekonstrukcióját kívánja támogatni egy olyan pályázattal, amelynek keretösszege nem ismert, de elvileg a mi házunk is eséllyel részt vehetne benne. Csakhogy: a részvételhez jogerős építési engedély szükséges, és a határidő ez év augusztus 31.
A házunk homlokzata nem a legrosszabb a környéken, az elvégzendő munkák között vakolat-javítás csak kis mértékben szerepel, (a földszinten) többnyire festésről van szó. Ugyanakkor, a földszinten a külső homlokzaton is jelentkezik az a probléma, ami a belső falakon is látszik - a talajnedvesség felszivárgásából adódóan, a még nemrégiben festett falról is pereg le az új, bár meglehetősen ronda egérszürke festék. A jelenlegi pályázatra talán sikerülne a bejárati kapu és közvetlen környéke rendbetételét benyújtani, de az engedélyezési eljárás komplex tervet követel. Holnap, egyik lelkes és tehetséges tanitványom a kommunikációs kurzusról (tavaly tartottam építészeknek kreditpontos, kommunikációs kurzust, ott ismertem meg néhány nagyszerű, fiatal építészt) eljön megnézni a munka volumenét. Ezek után megnézi a Teve utcai Fővárosi Levéltárban, hogy létezik-e az épület eredeti terve. Abban az időben még színesre festett gyönyörű terveket készítettek, és ha szerencsénk van, akkor nem pusztultak el az idő folyamán. Valamikor, amikor az akkori Fővárosi Tanácson dolgoztam, a hetvenes évek végén, sok ilyen, gyönyörű, régi tervet láttam. A legjobban akkor járnánk, ha megtalálnánk az eredeti terveket.
Ha nem, akkor a műemlékvédelmis kolléga azt javasolta, hogy a kőburkolatot utánzó vakolat-architecturának valamilyen, természetes kőhöz hasonló árnyalatú színt kellene választani, és ahhoz illően, egy meleg-bordós-barna színt a kapunak, illetve az üzletportáloknak. Az emeleti ablakok továbbra is fehérek maradnának, csak azt kellene kitalálni, hogy miként lehet jobb tömítéssel energiatakarékosabbá tenni őket. Éppen tegnap fényképeztem le a felújított Pekáry-házat a Király utcában, amely ugyan kicsit korábban épült, mint a mi házunk, de a színvilága, így a felújítás után nagyon hasonlit arra, amire a műemlékes utalt.
Ha szerencsénk lesz, és kellően gyorsak és hatékonyak leszünk, akkor talán, a mostani pályázatra beadhatjuk a bejárati kapu és környéke rendbetételére a pályázatot, és a teljes homlokzati felújításra a jövő évben, amikor a Bródy Sándor utca vegyes-forgalmú utcává alakítása alkalmából lehet homlokzatfelújításra pályázni. A két időpont közötti idő sem lenne értelmetlen várakozás, mivel a földszinti falak festésére csak akkor érdemes költeni, ha azok már kiszáradtak. 
