A péntek délelőttöt a Fővárosi Levéltárban töltöttem. Ahhoz, hogy az egyik pályázaton résztvehessünk, a műemlékfelügyelőség közreműködésére van szükségünk. A levéltári dokumentációt megrendelte az építészünk pár nappal ezelőtt, és roppant izgatottak voltunk, hogy mit találunk. A blog nyitóbejegyzéséhez fűzött megjegyzésben volt már némi információnk, de mint kiderült, nem igazán pontosak.
Az első dokumentáció 1885-ből való, amelyben báró Podmaniczky László gyönyörű aláírású, de kibogozhatatlan nevű építőmestere által készített rajzon a már meglévő hátsó udvari épület elé, az utcafrontra egy bérpalota építését kérelmezi. Megtaláltuk az engedélyezési jegyzőkönyvet is - úgyszintén gyönyörű, kacifántos, ám nehezen olvasható szöveggel.
Tehát 1885-ben már állt a hátsó épület, sőt a rajzon az első udvaron , a két egyenes, összekötő szárny. A dokumentumok szerint a báró a hátsó épület második emeletén lakott. Először azt hittem, hogy ez a báró Podmaniczky László az a főnemes volt, aki a mai Nyugati pályaudvar elődjének az Indóháznak ajándékozott telket, és róla nevezték el a VI. kerületi Podmanicky utcát. Igazolni látszott ezt a feltevést, hogy a Nemzeti Múzeum elkészülte után a magyar arisztokrácia divatos lakóhellyé vált a környék. Ellentmondani látszik viszont, hogy az elit környék az 1870-es években a Szentkirályi utcáig terjedt, és az épület jóval szerényebb annál, hogy egy főnemes lakjon benne. Sokkal inkább tűnik úgy, hogy ez a báró Podmaniczky László azért épitkezett a saját háza elé, mert pénzszűkében volt, és a bérpalota épitése akkoriban jó befektetésnek tűnt. A báró Podmaniczky László név felbukkan egy Pest város közgyűlésének 1861-es jegyzőkönyvéből, amely szerint Építő Bizottmány felállításáról döntött. Ebben a bizottmányban báró Podmaniczky neve mellett olyanok szerepelnek mint Hild József, Jókai Mór, Eötvös József, gróf Károlyi György, Gozsdu Manó.
Ez a ház megépült, mert a kissé meggyötört pauszpapíron lévő alaprajzok azonosíthatók a ház mai méreteivel, bár utóbb számos átalakitás történt, illetve a homlokzaton látható erkély és a korlátja is átvészelte a későbbi átalakitásokat.
A homlokzati díszítések viszont teljesen eltüntek, vélhetőleg az 1914-es átalakítás során.
De közben, még 1908-ban is van egy átalakítás. Ennek megrendelője már nem a báró, hanem Szávozd Richárd, mint tulajdonos, és az építész Schannen Artúr - ez egybevág azzal, amit Vértes Mihály írt, hogy Schannen 1901-ben kapott diplomát, mert ez a megrendelés csupán az összekötő szárny lebontása és annak helyén két kétszintes lakószárny megépítése volt - tipikus, kezdő építészi feladat. Felötlött bennünk, hogy miért bontották le a köztes-szárnyat? Mivel nincs az eredeti, már 1885-ben meglévő épületről alaprajzunk, csak feltételezésekbe bonyolódhatunk.
Talán, az eredeti Podmaniczky-rezidencia elegánsabb volt, mint ahogy ma elképzelhetjük - különösen az első épület eredeti és átalakított homlokzatát alapul véve, nagyonis elképzelhető, hogy az eredeti épület a mainál elegánsabb volt, amely előtt egy udvar és két szélén istálók voltak.
Több helyütt említették, hogy az arisztokraták, a parlamenti képviselők (a kiegyezés után itt volt az ideiglenes parlament) azért is szerettek itt lakni, mert a kocsisukat hazaküldhették, a lovak a saját istálóikban parkolhattak, miután bementek a parlamentbe, a Nemzeti Lovardába, vagy a főrendiháznak otthont adó Nemzeti Múzeumba. 1885-ben kezdődött meg az Országház építése, amely 1904-ig tartott, tehát amikor az 1908-as átalakitási kérelem született, valószínűleg a ház egésze már sokkal kevésbé arisztokratikus, mint inkább bérpalota jelleget öltött. Az újonnan épült köztes szárny vasbeton födéme szabadalmaztatott eljárás alapján készült - gyönyörű vasalási terv szerepel a Levéltárban.
Szávozd, úgy tűnik, hogy meg volt elégedve a fiatal Schannen munkájával, mert rábízta az 1914-es átalakítás megtervezését. Szávozd úgy viselkedett, mint egy mai ingatlancápa - először a méglévő három lakószintre még hármat akart építetni, de ez, úgy tűnik, hogy nem jött neki össze, és megelégedett azzal, hogy az eredeti neoklasszicista homlokzati épületrészre még két emeletet, a köztes szárnyra még egy szintet építettek. Lehet, hogy az akkori hatóságok jobbnak látták, hogy az utcafrontról befelé fokozatos csökkenjen a szintszám - milyen igazuk volt! Most annyira durva a két szintnyi ugrás, bizonyára sokkal jobban nézett ki az egész, amikor 4, majd 3, aztán két emeletesre csökkent a magasság.
Az emeletráépítés során teljesen megváltoztatták a homlokzatot, csak az erkélyt nem rombolták le, de a földszint kőburkolatot utánzó vakolatát leverték, mint ahogy az ablakkereteket is. Tehát abszolút helytálló a tábla, hogy Schannék a átalakítást tervezték (az emléktábla szövege szerint) , nem az eredeti utcai szárnyat.
1927-ben mégis elérik a tulajdonosok, hogy a közbenső szárnyakra megépítsék a negyedik emeletet, amit egy Halász András nevű építész abszolvál, elég slamposan - a negyedik emeleten egy lépcsőnyi szintkülönbség van a függőfolyosón. Schannenék akkor már sokkal menőbb építészek voltak, mintsem ilyen pitiáner munkával foglalkozzanak.
1931-ben, 1934-ben az özvegy belefog a homlokzati, elegáns polgári lakások darabolásába, illetve a belső udvari nagylakásokat is kisebbekre osztatja. Ekkor már Szirtes Béla az építész. A II. világháborúban több sérülés is éri az épületet, ezek helyreállításával még 1948-ban is foglalkozik az özvegy, aztán a tulajdonosok helyett a bérlők neve jelenik meg egy-egy kisebb átalakítás kapcsán.
A liftet 1966-ban engedélyezte a hatóság, ez az utolsó dokumentum a házról.
