A Vodafone 32 napja ül az aktuális féléves számlán - 578,171 forint, ami hiányzik ahhoz, hogy a legmagasabb kamatra kössük le a pénzünket, mint "friss pénzt". Vasárnap este küldtem e-mailt nekik, tegnap telefonáltam, reggel, aztán délután - ma reggel hivtak fel, hogy majd csak augusztus 10-én utalnak a számlakibocsátást követő 45 napon! Na, elkapott a pulykaméreg - a Vodafone úgyis a bögyömben van.  Már az sem tetszett, hogy 30 napra fizetnek, egye fene, legközelebb korábban állítom ki a számlát, de hogy azt a dátumot, amit ő maguk adtak meg, azt is kitolják, az mégiscsak pofátlanság!  Miután jól "kiüvöltöztem" magam a telefonba, elővettem a Vodafone-aktát, és feljegyeztem, hogy a módositott szerződésnél minimum negyedévenkénti fizetést követelni, de még jobb, ha havonta fizetnek - nem vagyunk bank, a bérleti dijat nem az időszak lejártakor, hanem a kezdetekor szokás fizetni!

Az a közös képviselő (hivatásos), aki a Vodafone-szerződést oly slamposan megkötötte, hogy az elfoglalt terület majd feléért fizetnek a drága antennások,  és már két éve pereskedünk, egy másik taposóaknát is hagyott hátra - az azóta elbocsátott gondnok után nem fizetett be egy 2004-es magánnyugdijpénztári összeget - 4232 forint, ami miatt már hetek óta adatokat keresek a pincében. Ott vannak a régi iratok, óriási halmaza, időrend vagy téma szerinti csoportositás nélkül! A fülem csücskéig maszatosan jöttem ki a pincéből... felhivtam az illető irodáját, és fél órán keresztül kaptam az elháritást - az ő hanyagságukat én teszem rendbe, és még nekik áll feljebb! Emberek képesek órákat fecsegni arról, hogy mit miért nem lehet megoldani, ahelyett, hogy azon törnék az agyukat, hogy lehet mégiscsak megoldani!

Mentőötletként irtam egy levelet az adott magánnyugdijpénztárnak, hogy talán nekik megvan az a kitöltött nyomtatvány, amely az adott hónapot megelőzte, és annak alapján talán ki tudom tölteni a kellő adatokat, befizethetem ez elmaradt összeget, majd a lepecsételt papirral végre megint meglátogathatom az APEH-et - annyira hiányoztak már, úgyis! Mikor kinyitottam a postafiókom, látom, hogy a Vodafone illetékese küldött egy e-mailt, hogy ma utalták a pénzt... a számlán ellenőriztem, ott még nincs, de visszairtam, hogy köszönöm, remélem ez az információ az igaz, és nem az, amit reggel telefonon kaptam... Talán, mégsem üvöltöztem hiába...

A közös helyiségbe felköltöztetett irodába már a "katalogizált" irattárat viszem fel - a tonnányi piszkos papirt igencsak kiszelektálom. Csak közben, fel is kell dolgoznom azokat a még megoldatlan kérdéseket, mint a volt garzonbérlőnk százezres nagyságrendű tartozása - egy másik, hivatásos közös képviselőt egy éven át nem zavarta, hogy az illető halmozza a tartozásait, vagy az igen különös kéményfelújitási történet, amely során kéményellenörzés címén három és félmillió forintnyi összeget fizetett ki a korábbi közös képviselő...

A mai nap bosszúságai még nem értek véget, mert felhivtam az ügyvédnőt a renites tulajdonosaink ügyében, akik jelenleg 418 ezer forinttal tartoznak a háznak, miközben a szolgáltatásokat nem restek igénybe venni. A fizetési meghagyás azonban hónapokat áll sorban, mert ez igy működik ebben az országban. Helyesebben nem működik... Szegény ügyvédnőt kifaggattam, hogy akkor most mit tegyünk, mert abba nem nyugszom bele, hogy akinek három lakása van csak a mi házunkban - állítólag további ingatlanjai a városban és vidéken is - az egyszerűen nem fizet - a három ingatlanra több mint 10 havi tartozása van.  Képtelenség, hogy a magyar jogorvoslat ezzel nem tud mit kezdeni! Be fogunk jegyeztetni jelzálogot, mind a három ingatlanjára - ez a háznak pénzbe kerül, de akkor sem engedhetjük meg, hogy valaki következmények nélkül vegye semmibe a közösség iránti kötelezettségét.

A napokban elmeséltem a Belsőudvar-pályázatot  egyik barátnőmnek, aki elszörnyülködött azon, hogy ki mertem nyitni a számat, és protestálok olyasmiben, amiben nem szokás itt Magyarországon - "Sosem fogtok nyerni egyetlen pályázaton sem, ha nem maradsz csendben..."

Lehet. Amig az a szokás, hogy mindenki behúzza fülét-farkát, amikor igazságtalanságot vél felfedezni, legfeljebb megy a névtelen suskus, addig bizony meglehet, hogy a mutyizást nem lehet kiirtani ebből az országból, és aki kiabál, az kizárja magát a bennfentesek köréből... lehet, de én akkor sem leszek tettestárs ebben az együtt-hallgatós buliban.  Kiabálok, és kiabálni is fogok, ameddig reményt látok arra, hogy a dolgok megváltozhatnak. Ha már reményt sem látok, akkor elmegyek innen - akkor sem leszek részese ennek a rendszernek.