Az építőipar csodálatos dolog, ha úgy vesszük. A tervezőtől a segédmunkásig egy alkotás folyamatában vesznek részt. Ha igy tekintünk erre a sokszor cseppet sem könnyű iparra, akkor a munkával járó piszok, fáradtság elenyésző ahhoz az örömhöz képest, amit a kész mű okoz.  Az igazán jó szakemberek szemében ott csillog az élvezet, ha máskor nem is, amikor befejeznek egy dolgot, de sokuknál már akkor lehet látni, amikor keresik a megoldást.

A lakatosok teljesen beleszerettek a gondolatba, hogy egy igazán praktikus kerékpártárolót csináljanak: hogy még jobb legyen, mint amit a Szimpla-képen láttak. Miközben szépen, nyugodtan,  rendbe teszik a külső liftajtókat, megpróbálták megjavítani a bejárati kapu behúzózárját - valamennyit sikerült javítani rajta, de nem tökéletes, mint ahogy a kapu egésze sem tökéletes. Dög drága volt, nehéz és ronda kapu, amivel még sok bajunk lesz, mert a műemlékeseknél is kiverte a biztosítékot, nélkülük pedig nem pályázhatunk homlokzatfelújítási támogatásra.

A vízvezetékszerelő ma szerelvényezni akart a közösségi helyiségben - a régi, elektromos melegvíztartályt  akarta feltenni, de előbb szétszedte  (a fűtőszálat ki kell cserélni, olyan állapotban van), lecsutakolta, mint egy első osztályú takarítónő. Akármilyen munkát nem ad ki a kezéből. A lakásomból kiszerelt mosdót is úgy "elvarázsolta", hogy senki nem mondaná, hogy egy bérlakásban szolgált néhány évet.

A házunk ezermestere is nekidurálta magát, ma szédszedte a ruhásszekrényemet és holnap abból készít egy nagy irattárat a közösségi helyiségbe. Igaz, "megvesztegettem", mert a kétéves gáztűzhelyemet adom neki, ha megcsinálja. Nekem villanytűzhelyem lesz, ha egyszer a saját lakásom átalakítására is lesz időm... Mindenesetre, ezúttal megdőlt a jóslat, hogy nem lehet a mesterre számítani.

A kőművesünk egy csendes, nyugodt ember, precízen csinálja a dolgát, inkább kérdez, ha valami nem világos. A szeméttároló ocsmány falát készíti elő a burkolásra, holnap az aljzatot betonozza.

Szeretem ezeket az embereket, mert tisztességes munkát végeznek, mert szeretik, amit csinálnak. Az ilyen embereket meg kell becsülni, és amig rajtam múlik ez igy lesz itt... 

Ha lassan befejezzük a közösségi helyiséget, szeretnék egy kis avató-ünnepséget rendezni, és arra a ház lakóin kivül az alkotókat is meghívni - egy pohár italt, egy-két elismerő szót megérdemelnek, és bízzunk benne, hogy még sok szépet és jót csinálhatnak itt, az elkövetkezendő években.