Ma délután ellátogattam a Szentkirályi utca 10-be. Ez az a ház, amely tavaly elnyerte a Belsőudvar pályázatot. Nagyszerű emberekkel találkoztam, igen tanulságos volt az a közel négy óra amit ott töltöttem. Aztán elmentem a Szimplába - ott állt össze nekem az egész, amit a Szentkirályiban éreztem a gyomromban...
A Szentkirályi 10. egy gyönyörű épület volt. Ma olyan, mint egy 120 éves asszony. Vonásaiban felsejlik a régi szépség, de a maga valójában inkább részvétet kelt. Persze, egy ház mégsem olyan mint egy ember, akinek véges az élete - egy épület szinte végtelenben élhet, ha kellően gondozzák. Csakhogy ezt a gyönyörű épületet - amelynek belső udvara fantasztikus lehetett régen, megtépázták a háborúk, a forradalom és az IKV. Igaz viszont, hogy azáltal, hogy az IKV nem "újította fel", mint ahogy a mi házunkat a hetvenes években, még mindig láthatók az eredeti részletek.
Egy ilyen házat rendbetenni és közben közösséget építeni - ez aztán a kihivás! A közösség magja, vagy inkább a motorja már megvolt - ennek alapján nyerték el tavaly a pályázatot. Egy millió kétszázezret, ami valóban nem nagy pénz ahhoz a munkához képest, amit itt elvégezni szükséges, de ahhoz igenis sok, hogy elszálljon a szélben...
A véletlen úgy hozta, hogy egy délután beszélhettem a "közösségépités" során kissé elhidegült szomszédokkal - az egyik csoport meghivott, a másik fél pedig éppen hazajött, amikor kiderült, hogy máshonnan ismerem. A harmadik "felet" pedig alakalmam volt "élvezni" - amikor nemtetszését kifejezve, hogy mi az udvaron ücsörögve, csendesen beszélgetünk, beinditotta a motorját...
Mivel a véleményemet a vendéglátóimnak is elmondtam, most sem szépitem a dolgot: ez az a "jópofizás", amitől direkt örülök, hogy megszabadultunk azzal, hogy nem mi nyertük az idei pályázatot! Sem koncepcionálisan, sem eredményét tekintve nem tartom jónak azt a munkát amit a révesek ott végeztek. A házigazdák udvariasak voltak és egy rossz szót nem akartak mondani arra, ami történt - tipikus: "ajándék lónak ne nézd a fogát" eset, csak könyörgöm, ez nem ajándék, ez közpénz!
Nemcsak az a baj, hogy az alapproblémát fel sem vetették, azok megoldására kisérletet sem tettek, hanem az, hogy azt a keveset, amit csináltak, azt is rosszul. Egy udvar, amelyre lakások ablakai nyilnak, nem lehet olyan "köztér", amiben bármi történhet, hiszen a közérdeket nem lehet a magánszféra zavarása mellett érvényesiteni - az bukásra van itélve! Lehet koncertet szervezni egy ilyen gyönyörű, és fantasztikus akusztikájú udvarra, esetenként, amikor előre értesitjük a lakókat - igy megmarad a választás lehetősége - vagy résztvesz, vagy elmenekül otthonról. De félmillióért dobogót épiteni egy 15 méter X 15 méteres udvarra - az azt jelenti, hogy a tervezőnek fogalma sincs arról, hogy egy ilyen társasházi közösségben melyek az alapvető illemszabályok a konfliktusmentes életre.
A másik sarokban - mert, hogy a drága tervező sarkokba szerkesztette a közösségi tereket, a lakások ablakai alá, közvetlenül, ahelyett, hogy a teresedés közepét, minél távolabb a privát szférától jelölte volna ki - szóval, a másik sarokban madzagokat húzott ki, művészies rendbe, hogy arra futónövényt szabaditson, elvéve a földszinti lakás kevéske fényét egy poén miatt! Amikor szerencsétlen lakó ezt kifogásolta, akkor olyan értelmetlen magyarázatot kapott, hogy ha én lettem volna, tuti, hogy azonnal elvágom az összes madzagot - a futónövényeket visszavágják a korlát magasságáig! Akkor miért nem a korlátig húzgálta a madzagokat! Ez az a tervezői szemlélet, amitől fejreáll a normális ember, és ami miatt nem lehet fenntartani az ilyen tájépitészi rémálmokat!
A lakók által leginkább használt sarok a kerékpártároló - azt viszont a tervezők nem nagyon szerették, de szerencsére megvalósult. Mellette azok a kukák, amelyekre a szines papirt ragasztották az akció során - szerintem, megintcsak nincs arányban a cél és a ráforditott pénz, és komoly funkcionális kérdéseket is felvet, hiszen egy kukát ajánlatos legalább havonta jó alaposan kimosni, lehetőleg fertőtleniteni is. A "jópofizás" csúcsa azok a "felhők", amelyet az olyan pórnép, mint én símán megcsavart dróthálónak lát, amin kiválóan fennakadnak a falevelek, takaritani lehetetlen, de nagyon művészies.
A tavalyi réves közreműködés tehát "érdekes" kisérlet - egy szociológus remek tanulmányt írhatna arról, hogy lehet egy alakuló közösséget szétforgácsolni némi közpénz eltapsolása kíséretében.
Jobb, hogy nem "futottunk össze" ezzel a tervezővel, mert sokkal kinosabb lett volna megnyerni a kétmilliót és aztán kitessékelni az ötleteivel a kapun kivülre... viszont, még élesebben felveti a kérdést, hogy milyen közösségi kontrollt kéne beiktatni ahhoz, hogy a közpénzt ne a "felhőkbe" eregesse valaki, aki ki tudja miért kapott erre jogositványt...