Ez a szombat olyan volt mint egy álom. Egy gyönyörűséges álom !

Az Oriolus kamarakórus tagjai nemcsak gyönyörűen énekeltek, hanem olyan légkört is teremtettek a házban, hogy nincs az a szőrős-szívű szomszéd, aki titkon ne mosolyodott volna el örömében.

Madárkák "repültek" a falakra, a kert bokrai közé, a vasrácsra, tipegtek az utca flaszerén, keresztül az első udvar betonján, fel a mogorva-színű lépcsőkön - annyi gondosság és szeretet volt minden apróságban ami még csak a koncert körítése volt, hogy a lelkesültség átragadt a hallgatóságra is.

Ebbe a kerti koncertbe belefütyürésztek az élő madarak is, ha nem is sárgarigók (a kórus névadója), de hangjuk, itt és most, cseppet sem volt disszonáns.

A  dalok között  Lázár Ervin meséjét a nagyravágyó feketerigóról hallhattuk, a koncert után pedig remek ételek várták a vendégeket.

Az első udvar is megtelt élettel - rengeteg pozitív energiával. Nemcsak a közönség és az énekesek beszélgettek egymással, hanem a szomszédok is, fiatalok és idősek, ismerősök és eleddig egymásnak ismeretlenek.

Mosolyogtak egymásra, szavakkal és gesztusokkal is kifejezték örömüket, hogy a gyanakvás és a félelem egy időre elszállt a háztetők felett.

Ebben a valamikor nagyszerű, romlásában is néha felemelő, de egyre élhetetlenebb városban, ebben a háborúskodást is sokszor megélt házban, tegnap este  két és fél órára, leszállt a boldogság kék madara - sokunk úgy élte meg, mint egy csodát, hogy ezt is lehet, így is lehet élni. 

Pedig nem is kellett sok hozzá, csupán egy kis bizalom, csipetnyi szeretet, morzsányi tettvágy, és hinni abban, hogy másként is lehet, mint ahogy megszoktuk. Köszönet érte ezeknek a nagyszerű fiatal embereknek , akik felvillantották a reményteli jövőt, amikor majd az ő tehetségük, tettrekészségük és szeretetük határozza meg az életet a Földnek ezen a részén.

A fotókat Halász Nóra készítette   - köszönet érte.