Ma felhívtak a Fundamentától, hogy fizessünk be a Lakás-Takarék-Pénztárba... mondtam, hogy már fizetünk, és egyben felvetődött bennem, hogy micsoda rend lehet ott, ha egy olyan társasháznak is telefonálnak, amely már két éve fizet... Havonta 60,000 forintot, mert a társasház méretéhez viszonyitott állami támogatás maximuma 216,000 forint, ha ez az éves törlesztésnek a 30%-a. Négy éven keresztül tesszük be a pénzt - a kamat mértéke elég zavaros számomra, de a mézesmadzag az a 216,000 forint, amit állami támogatásként hozzátesznek. Igy, kamat nélkül, a befizetett 2,880,000 forintra összesen 864,000 forint az állami támogatás. Viszont, négy évig le van zárva az összeg, tehát csak olyan felújításra használható, amihez egy összegben kell pár millió. Bizonyára közgazdászok találták ki, nem pedig az építőiparhoz, illetve az épületfenntartáshoz is értő szakemberek... Mert, hogy az egészen másként működik jól...
Falun szokás volt tavasszal rendbetenni a házat - kijavítani a tél okozta károkat a tetőn, a falakon, az ablakokon. Meszelni - kívül-belül, sötétebb festékkel lekenni a lábazatot, rendszerint ugyanazzal a színnel festették az ablakokat, az ajtókat, néha a kerítést is.
Az elegáns városi házakat pedig eleve olyan anyagokból épitették, hogy tartósan kiállják az idő próbáját, de jó gazda gondossága ezeket is óvta addig, amig az állam el nem síbolta őket, hogy aztán az enyészetnek adja át, többnyire, vagy, ha az épület elég masszív volt, mint a mi házunk is, akkor a rendszerváltáskor megszabaduljon minden kötelezettsége alól. Negyven évnyi gondatlanságot nehéz ledolgozni, különösen, ha nincs is rávezető szándék. Az IKV dolgozókból magánvállalkozó közös képviselőkké vedlett emberekben nem feltétlenül munkált a "jó gazda" szelleme. Sokszor, csak a saját zsebük szeretete motiválta a tetteiket.
Mint városgazdász nem értettem, hogy Budapesten miért csak óriási projektekben gondolkodnak... aztán rájöttem: egy többmilliárdos projektből sokkal könnyebb néhány százalékot lelopni. Az út és hídépítésnek, a grandiózus, dögdrága projekteknek megvan a maguk korrupciós együtthatója...
Az a mentalitás, ami nagyban működik, sajnos kisebb léptékben is elég elterjedt. A rendszerváltás utáni időszakban nagyon sok ingyen-pénz (ilyen-olyan pályázatok) ömlött a mi házunk kasszájába is, aminek hasznossága alig észrevehető, pontosabban, bosszantóan látszik az elherdált javak eredménye - "mintHa" felújítások. A lift, a bejárati kapu, a postaládák, a fordítva kifestett kapualj, a nyomorgarzonná alakított mosókonyha, a belső udvar falainak festése, újabban a kéményátépítés - mind olyan munka, ami enyhén szólva is sok kivánnivalót hagy maga után, egyszerűbben szólva pocsék minőségű.
Tervezni mindenre kiterjedően kell, de az igazi művészet a megvalósítás ütemezése. Kiegyensúlyozott, nyugodt munkát akkor lehet elvárni, ha a hosszútávra belőtt célokat egy aprólékos gonddal elkészített megvalósitási program támogatja. Igaz ez a város egészére és egy társasházra is.
Áprilisban, májusban túl sok időnk nem volt a tervezésre, ráadásul a liftünk állapota azonnali lépést kivánt. Az elektromos elosztószekrényből is múmiák zuhantak ki - sűrgősen dönteni kellett. A nyomorgarzon átalakitása irodává, már korábban megfogalmazódott szándék volt, de a megvalósítás ütemezése már az új IB feladata lett. Szeptemberre mindhárom kitűzött célt elérjük - remélem - és mindezeket saját erőből kigazdálkodva tesszük.
Minden kivitelezőnek részletekben fizetünk. Nemcsak a megrendeléskor szokásos előlegre vonatkozóan, hanem a teljesítés utáni kifizetést is több hónapra elhúzva, az összegtől függően. A liftért év végéig fizetjük a részleteket, az elektromos betápszekrény átalakitásának harmadik, utolsó részletét ma utaltam át, és a szennyvízcsatorna-rendszer felújítása is szakaszosan kerül kifizetésre, az utolsó részlet karácsony előtt lesz esedékes, holott holnap befejeződik a pincékben a felújítás. A közösségi helyiség átalakítását munkanemekre bontottam, minden szakemberrel külön kötöttem alkut, a munkafolyamatokat és mennyiségeket aprólékosan részletező szerződést kötöttem. A szerződések szövegének megértéséhez nem kell jogi doktorátus - elegendő józan paraszti ész.
A visszatartott összeg egyfajta garancia arra, hogy a munka jó minőségben készült el. Az építőiparban nem ritka az olyan rejtett hiba, amely csak később jelentkezik. A kemény fizetési feltételeket nem mindenki szereti - de akinek nem tetszik, az talán jobb is, ha nem dolgozik nekünk. Azok, akik biztosak abban, hogy jó munkát adnak ki a kezükből, azok nem félnek belemenni egy ilyen megállapodásba. Ráadásul azzal, hogy nincs generálkivitelező, az ő hasznát, az összeg csaknem harmadát megtakaríthattuk. Az anyagokat közvetlenül fizettük, bolti számla ellenében, külön fizettünk a szállításért és külön a munkadíjat. Igaz, így nekem volt vele lóti-futi, de ezt vállaltam akkor, amikor az IB-elnökségre adtam a fejem.
A minőségben és a korrekt szakmai megoldásokban nem ismerek kompromisszumot - vitám volt az SZVB-IB tagokkal például a nyílászárók tekintetében, mert a házban eddig "úgy volt szokás", hogy az eredeti fa tokot meghagyva, abba épitettek bele még egy tokot és aztán az ablakot vagy az ajtót. Elhiszem, hogy az épületasztalosnak egyszerűbb munka, de a végeredményt tekintve ez nagyon nem szerencsés, hiszen végső soron az üvegfelület drasztikusan csökken. A közösségi helyiségben lévő ablak tokja úgy csámpás, ahogy van - talán a háborúban elszenvedett találat ezt is érintette, nem tudom, de ordítóan dilletáns. Nekünk van kitűnő kőművesünk, úgyhogy ha ablakcsere, akkor azt úgy csináljuk, ahogy kell, nem pedig amatőr módon, a folt hátán folt stílusban.
.jpg)
Az ablaknyitásoknak úgyanúgy van kortörténete, mint ahogy minden épületszerkezetnek.
Eredendően ezek olyan dupla ablakok voltak, amelyek külső szárnyai kifelé, belső szárnyai befelé nyíltak. Valamikor megunták, hogy a gangon mászkálók beleütköznek a nyitott ablakszárnyakba, és átalakították a tokot.
Igenám, de így a tok és a külső falsík találkozása igencsak esetleges. Hol a vakolatot kenték rá a tokra, hol a tok festékje csúszott át a falra, mert, hogy majdnem egy síkban vannak.
Ráadásul, az ablaknyitás is igencsak elavult. Az alacsony parapeten keresztül egy lendülettel be lehet ugrani a szobába, a szimplán befelé nyíló ablakok a privát szférát mindenki számára láthatóvá teszik. A meleget és a hideget közvetlenül engedik be.
Ma már sokkal korszerűbb nyitási rendszerek vannak, amelyek a besütő napot hasznosítják, hogy a belső légtér levegőjét cirkulációjára kényszerítsék. (A dolog lényege, hogy a befelé bukó ablak alatt felmelegszik a levegő, ami felfelé száll és kisurran az ablakon). A passzív-szoláris rendszert nemcsak új épületek részleteiben hasznosíthatjuk, hanem ilyen régi szerkezetek felújításakor is.
A közösségi helyiség ablakát és ajtaját nem kell börtönszerű rácsokkal védeni - elegendő a biztonsági üveg is. Ha valaki azt akarja betörni, hogy hozzájusson néhány régi irathoz, könyvhöz, vagy DVD-hez - merthogy titkos értékek ott nem lesznek - akkor olyan zajt kell csapjon, hogy azt a legjobb alvó is meghallja. Különben is, tolvajok ellen a szomszédok tekintete véd a legjobban - ha jól működik a közösség, és nem egymás sorsa iránt érzéketlen emberek tömege lakik egy helyen...
